Megvolt. Nem volt nagy durranás, de annál hasznosabb. Találkoztam pár aranyos arccal. Németekkel fogok albit keresni, egy csajjal, meg egy sráccal, mindketten ugyanazt tanulják, mint én, szal praktisch. Az este egy vizipipás helyen fejeződött be, ahol már meglehetősen belefáradtam a kedveskedésbe, meg abba, hogy mindenkivel aranyos(=megnyerő) legyek (nem is gondoltam, hogy huzamosabb ideig ilyen fárasztó). Meg akkorra már nem emlékeztem a fele társaság nevére, akikkel beszéltem, ami az egész brancs fele lehetett, úgyhogy hazafele vettem az irányt. Aludhattam volna megint máshol, de gondoltam, még elérem az uccsó buszt, otthon mégiscsak kényelmesebb, lehet fürdeni, "saját ágy", net, stb. Erre vazze hazajövök, nincsen víz! Amúgy is kalandos volt a túra haza, mert ugye erről a buszról nem tudtam hol kell leszállni, úgyhogy helyiek telefonját nyúlkáltam le, akik persze nem beszéltek angolul, hogy felhívhassam a lakótársamat útbaigazításért. Iszonyatosan kell az a sim kártya már! Jaaaaj! A nagy izgalmakra most kell egy unicum. Ja, onnan is másfél óra volt hazajutni. Muszáj lesz elköltöznöm, pedig olyan jó itt, csak lenne víz!