itthon síelésből, féllábbal külhonban

Visszatértem a síelésből! Nagyon kellemes volt, csak elkapott bennünket egyfajta gerlitzen-wörthersee vírus, ahogy O elkeresztelte, minek eredményeképpen térdtájékon érdekes folyamatok mennek most végbe bennem. Egyszóval fáj. Már éreztem az első bakancsbecsatolásnál, hogy ez így nem a legfajább, de csak mostanra vált konstanssá a szúrás és a lépcsőzési nehézségek. Féloldalazva bárhova felkúszok, de a standard lépcsőmászás gondokat jelent. A hely egyébként gyönyörű volt, nemúgy az idő. Szombaton olyan orkán kapott el bennünket, hogy majd' átfújt a hegy másik oldalára. Az átható szelet kezelnünk kellett, így kötöttünk ki egy hüttében, ahol hirtelen lecsúszott a finom, meleg forraltbor, majd utána a 'reality flash'! A reality flash nem más, mint termoszban melegen tartott vodkás tea. Miután jól felmelegedtünk, megpróbáltunk még egy kicsit csúszkálni, ami egyrészt az elfogyasztott szesztől, másrészt a minket hegynek felfelé toló szétől, harmadrészt a felvonók korai zárási ideje miatt hamar dugába dőlt, és hosszas felvonóban eltöltött himbálózás után a biztos lejutást választottuk. Persze, az sem volt annyira biztos, minthogy a szél ugye...még az arcomnak is fájt, pedig be volt bugyolálva rendesen! Ezen kívül a hétvége alatt felfedeztem magamnak újra Tracy Chapmant, és kiderült, hogy pókerezni vicces és jó.

Ma az utolsó köröket akartam leróni anyaintézményemben, ami persze lúzerségem okán jól meghiúsult. Az egyik iroda nyitvatartását alaposan benéztem, a másik helyre meg naná, hogy itthon hagytam a gondosan előkeresett és kikészített papírlapot. Ez azt jelenti, hogy szerdára tolódik ez az utolsó kör.

Aztán az van még, hogy ez a hét az, amikor még az indulás előtt mindenkivel össze kellene futni, amiből a fele persze nem fog összejönni, már most látom. Igyekeznem kell okosan szervezni már megint. Legalább a búcsúbuli időpontja és helye már fix, a meghívók kimentek.

Holnap megyek a követségre vízumért. Hát, ha nagyon akarnék, simán tudnék szerezni kamuból is egy ilyen vízumot. Szemben a többi követséggel, ők nem kérnek mást, mint az útlevelet, egy fotót, meg egy meghívólevelet az egyetemtől. (ami időközben megérkezett, bár még egyszer rá kellett csörögnöm az illetékesre, és azután még 2 napig tartott egy scannelés+send message kombó) Szóval, ezt a scannelt cuccot simán lehet módosítani, meg akármi. Nem hiszem el, hogy itt ennyire laza a rendszer, de persze majd holnap úgyis kiderül a turpisság, márha van.

Ellenben most eddig nem hallatott hangokat ad a mosógépem, úgyhogy megyek, megnézem kibírja-e még az utolsó pár mosást.

Hogy milyen emberek vannak? Avagy a punk, a kötöttsapkás és a naíva

Tegnap vártam a palesztinra egy buszmegállóban a szakadó esőben. Az egyik buszról leszállt egy 100kilós hardcore arc, bőrszerkóban. Feje tele piercinggel és tetoválással, kezében egy elektromos gitár tok nélkül. Éppen rágyújtottam, mikor a busz megállt, és naná, hogy azonnal felém vette az irányt. Nyújtottam felé a cigit, gondoltam, tuti az kell neki. El is vette, majd elkezdett osztani, hogy miért hiszem azt, hogy csóró, nem kell neki, van rá lóvéja. Különben is, 5 évet ült. Hurrá!- gondoltam magamban. Innen a következőképpen folytatódott beszélgetésünk:

-Miért utálják Magyarországon ennyire a punkokat?
-(Nézz magadra, öreg!-gondoltam.) Sajnos nem tudom-mondtam.
-Ültem a sitten ezér-azér, és mostan nincsen hova mennem. Nem tudod hol van a környéken hajláktalan szálló?
-(Úgy nézek én ki?) Sajnos nem tudok neked ebben segíteni.
-De akkor most mi fog történni velem? Én csöves vagyok. Hol a picsába fogok aludni? Mit csinálnak a csövesekkel? Beviszik a zsaruk, vagy mi?
-(Én honnan a frászból tudjam? Eddig hol aludtál, öreg?) Sajnos ebben sem tudok segíteni, talán kérdezz meg mást.
Ekkor már kezdtem kicsit aggódni, hogy az életben nem fog lekopni, így kérőn felnéztem a mellettem álló és a konverzációt végighallgató 40-50-es pasi felé, aki kapásból elfordította a fejét. Felőle akár ott meg is erőszakolhatott volna. (Kösz, pajtás!)
Még dünnyögött valamit nekem a punkfickó, kicsit közelebb hajolva hozzám, de a tömény alkoholszagon kívül nem érzékeltem ebből már semmit. Aztán elment, én meg vártam tovább.

Az incidens után keveredett mellém egy másik, kötöttsapkás ürge. Féllúzernek tűnt, akiben benne van a potenciál, hogy tökös csávó legyen, csak egyelőre túl szerény, meg önbizalomhiányos. Úgy 15 percet álltunk egymás mellett, mikorra én már nagyon meguntam a várakozást, így leszólítottam, hátha ő az, akire várok. Lévén még sosem láttam kvázirandim alanyát, ennyi erővel ő is lehetett volna. Meg annyira bámult, hogy gonodltam, ő az, csak nem mer megszólítani. Nem ő volt, de beszédbe elegyedtünk. Mivel nekem a legközelebbi találkozómig volt még másfél órám, és nem taszított a kinézete, sem a stílusa, nem rohantam el a kérdések hada elől. Aztán elérkezett a pont, hogy akkor nem folytatjuk-e a beszélgetést valahol máshol. Ő egy érdekes moziféleséget ajánlott. Persze ekkor még nem esett le a nyilvánvaló. Hogy még mindig mekkora naív és az emberek jóindulatában hívő egyén vagyok! 10 perc alatt sikerült belőle kiszednem, hogy ez az érdekes moziféleség egy erotikus boxos moziklub. Akár végig is sértődhettem volna, de helyette bigott katolikusnak vallva magamat meggyőztem, hogy nem én vagyok erre a megfelelő ember, mivel ugye én majd csak a házasság után... Teljesen zavarba jött erre és elkezdett vadul mentegetőzni. Hogy ő tisztában van azzal, hogy nem jó irányba tart az élete, de volt már olyan, amikor az Írásnak megfelelően élt, de most valahogy a rossz úton tévelyeg, amit mi sem bizonyít jobban, mint az, hogy amikor nagy ritkán ilyen próbálkozásokra vetemedik, kibe botlik...Én kis tudatlan katolikus kislányként elkezdtem kérdezgetni, hogy ugyan mesélje már el nekem, manapság hogy is mennek az ilyen dolgok. Nagyon kíváncsian néztem rá, és előadtam, hogy annak ellenére, hogy én nem ezeket az elveket vallom, elfogadom a világ mai rendjét, és nagyon kíváncsi vagyok mi is történik körülöttem. A fickó beszámolt minden ilyen kapcsolatáról. Mikor a végére ért, én szépen elköszöntem. Kösz, egy élmény volt sok-sok tanulsággal!

Erre a félévre is vége

Csak a vizsgáknak, persze. Levél azóta sem jött, úgyhogy holnap telefonálok az illetékeseknek megint. Muszáj lesz. Lelkibetegség is over. Rá kellett jönnöm, hogy tegnapi mélypontomat valószínűleg az alváshiány okozta. Ellel és Jével történt beszélgetésem hamar visszarántott az önsajnálat mély bugyrából, vissza a realitások talajára. Összekaptak, na. Hálás köszönet!

A mai utolsó etap kicsit viccesre sikeredett. Egy génkezelt kukorica magyarországi importtilalmáról szóló cikket kellett összefoglalnom a célnyelven, majd az általános csevely az állam magyar futballba ölt pénz mikéntjéről és hogyanjáról szólt. Fincsi volt, de hamar sikerült átlendülnünk kellemesebb témák felé. Meg is lett!:-)

szomorú vasárnap

Nem tudom, hogy már megint mi van velem. Teljesen magam alatt vagyok. Néha rámjön, de különösen akkor, ha M feltűnik. Hogyan van az, hogy 2 óránál hosszabb együttlét alkalmával nem bírom megállni, hogy ne bőgjek? Miért visel meg még mindig ez az egész, mármint a vele töltött idő? Vagy ilyenkor csak nosztalgiázok? Egy tuti: nem jó ez így. De az sem lehet, hogy ne találkozzunk. SEGÍTSÉG!!!!

ma leadtam a papírt, amire egy aláírás és egy pecsét szükségeltetik az egyetem részéről. Jövő keddre ígérték elkészültét, hát kíváncsian várom. remélem, nem az lesz vele, mint az isztanbuliak csütörtökre ígért fogadólevelével, ami persze még azóta sem ért ide. igaz, ez utóbbi kevésbé fontos, mint az itthoni aláírás, úgyhogy nem is aggódom érte. a nagy helyzet az, hogy minden rajtam múlik innentől kezdve. ezek után csak magamat hibáztathatom, ha bármi is történik, amit nagyon nem szeretnék. alapból is mazo vagyok, hát még akkor, ha valamit keresztbeteszek magamnak...

a szállással apróbb problémák vannak, ugyanis még nincs. egy barátom felajánlotta, hogy egy barátjánál lakhatok, de az az ázsiai oldalon van, meg ugye ez azért nem egy kis szívesség, amit egy rúd téliszalámival meg lehet hálálni, úgyhogy még vacillálok. csak nem szabad nagyon elhúznom, mert akkor a végén még hajléktalanként fogom kezdeni új életem.

Első poszt

Ezt a blogot azzal a céllal hoztam létre, hogy legyen egy olyan fórum, ahol meg tudom osztani veletek közelgő új életem új tapasztalatait és élményeit. Az elmúlt fél évben csak arra várok, hogy végre valami kizökkentsen a szürke hétköznapokból, ami most úgy látszik meg is fog valósulni. Közel két hét múlva remélhetőleg már a Boszporusz valamelyik partjáról fogok írni nektek. Sok ideje húzodik már ez az indulás, és sokáig kétségek között vergődtem, hogy egyáltalán realizálódik-e. Nagyon izgultam kedden, amikor már többedszerre felhívtam a kinti intézményt, hogy akkor most mi is a státuszom, de megnyugtattak, hogy ez csk a török bürokrácia, illetve munkatempó része, nem kell semmi miatt aggódnom, megvan a papír, elgördült minden akadály egy újabb külhonban töltött félév elől. Bizony, ez már nem az első, ellenben egyedül mindenképpen.

Elsőre ennyit, majd jelentkezem még.