Ezennel lebeszelek mindenkit, hogy Sony mp3-om lejatszot vegyen! Meg veletlenül se! Ha megfordulna a fejetekben, akkor gondolkodjatok el azon is, hogy 1. tudtok-e vigyazni a hivatalos program, a sonicstage install CD-jere, 2. ha nem, es egy ujabb verziot akartok hasznalni, akkor hajlandoak vagytok-e megszabadulni az összes cuccon levö zenetöl? Az ujabb verzio installalasa utan a rendszer azt kerte tolem, hogy a lejatszomrol töröljem az összes zenet, mivel az egy korabbi verzioval került ra, es az update program nem tudja kezelni a korabbi verzio formatumat. Hallottatok mar ilyet? Ez egy szegyen! Ja, es a korabbi verziot SEHONNAN sem lehet letölteni. Feltetelezem, a ceg ugyesen blokkolta azokat a szajtokat, ahol fellelhetö volt a regebbi program, mert ha egy link akad is, ami megvaltast jelentene, tuti, hogy hibas linket takar. Azt meg meg sem emlitettem, hogy ha egyszer a cuccon van a zene, akkor onnan amugyis csak törölni lehet, mivel csak arra a kompjuterre hajlando kimasolni a mar a lejatszon levo zenet, amelyikrol feltöltöttem, ergo amin amugyis rajta van mar. AAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAA! A forumokon persze mindenki szidja a rendszert, de ha mar egyszer megvan a cucc, mit tudunk tenni? A Sony meg a legmocskosabb ceg termekvedelem teren! Hogy egy trojai falo tamadna meg az egesz központi rendszerüket, hogy tünne el az összes hülye softverjük a föld felszinerol a redvas termekeikkel egyutt!
Monday, April 23, 2007
Friday, April 20, 2007
Visszatértem
Hosszú idő után visszatérek. Vegyétek ezt a hallgatást egyfajta tanulmányi kirándulásnak. Az úgy volt ugyanis, hogy azt hittem, hogy én mindenre képes vagyok, és innen, három hét alatt sikerül abszolválnom a szakdolgozatomat. Neki is álltam nagy lendülettel, aztán persze a lustaságom és a könnyebb út nyert: majd ősszel. De megpróbáltam!
Emiatt elzárkózás és sok-sok tanulás töltötte ki az elmúlt pár hetemet, ezért sokmindenről nem is tudok nagyon beszámolni.
Múlt héten ért véget az Istanbul filmfesztivál, ahol vetítették Szabó István Rokonok című legújabb remekét, amit sajnos még nem láttam, pedig majdnem odakeveredtünk. Csak a végső döntés mégiscsak a sör és beszélgetés lett, lévén potenciális mozipartnereim Magyarországról érkeztek, és másnap utaztak vissza, úgyhogy interaktívan akartunk inkább búcsúzkodni. A jegypénztári sorba azért beálltam, és szomorúan vettem észre, hogy a nagy érdeklődés és többnyire teltházas előadások között kis hazánk filmremekére még rengeteg szabad jegy volt. Azt hozzá kel tennem, hogy nem sok filmet vetítettek több alkalommal a fesztiválon, de ezt például vagy háromszor, úgyhogy lehet, hogy ez volt az oka a szabad helyeknek. Én csak remélni tudom!
Múlt szombaton meg végre eljutottam a Dolmabahce Palotába. Láttam a hatalmas Atatürk icipici kis ágyát!!! Olyan rövid volt, hogy elhűlve bámultuk, hogyan tudott ott jóízűen aludni minden törökök atyja. Hozzátartozik, hogy a szobájával szemben, egy másik hálószobában volt a legmagasabb szultán ágya, ami 2,5 méter hosszú volt. Lehet, hogy néha titokban átsurrant.
Aznap este volt egy kis incidensem a török rendőrséggel is. Történt, hogy este a sötétben egyedül mentem az utcán, ami itt nem szokás. Rendben, elismerem, késő volt. Én térdig érő szoknyában, piros kabátban, szintén nem itt megszokott kinézettel. Félreálltak, ki vagyok, mi vagyok, van-e útlevelem. Persze, hogy otthon volt, és persze, hogy nem beszéltek angolul, úgyhogy kézzel-lábbal próbáltuk megértettni egymást. Míg valaki mást leellenőriztek, én összeszedtem minden török tudásomat, és elmagyaráztam nekik, hogy ki vagyok, és merre tartok, honnan jöttem. Erre, hogy menjek haza az útlevelemért. Én már a hegy lábánál voltam, és furán megkérdeztem tőlük, hogy ugye nem azt mondja, hogy most ebben a sötétben másszam meg a hegyet, meg vissza, ahol voltak. Mondtam, ha elvisznek, nagyon szívesen, minden további nélkül.(Ekkorra már volt velük egy civilruhás angolul beszélő is) Egy hosszabb huza-vona után végre utamra engedtek. Míg álltam és vártam, hogy az előttem lévő delikvenst lecsekkolják, ámuldozam, hogy az itteni rendőrautóknak milyen felszereltsége van. A csávó forgalmiját és jogsiját egy érintőképernyős kis számítógépen ellenőrizték le ott a kocsiban, tehát a központi adatbázishoz egyenes hozzáféréssel. Nem semmi. Szerintem otthon még nem tartunk ezen a szinten, bár ha őszinte akarok lenni, még nem láttam otthon rendőrkocsit belülről.
Emiatt elzárkózás és sok-sok tanulás töltötte ki az elmúlt pár hetemet, ezért sokmindenről nem is tudok nagyon beszámolni.
Múlt héten ért véget az Istanbul filmfesztivál, ahol vetítették Szabó István Rokonok című legújabb remekét, amit sajnos még nem láttam, pedig majdnem odakeveredtünk. Csak a végső döntés mégiscsak a sör és beszélgetés lett, lévén potenciális mozipartnereim Magyarországról érkeztek, és másnap utaztak vissza, úgyhogy interaktívan akartunk inkább búcsúzkodni. A jegypénztári sorba azért beálltam, és szomorúan vettem észre, hogy a nagy érdeklődés és többnyire teltházas előadások között kis hazánk filmremekére még rengeteg szabad jegy volt. Azt hozzá kel tennem, hogy nem sok filmet vetítettek több alkalommal a fesztiválon, de ezt például vagy háromszor, úgyhogy lehet, hogy ez volt az oka a szabad helyeknek. Én csak remélni tudom!
Múlt szombaton meg végre eljutottam a Dolmabahce Palotába. Láttam a hatalmas Atatürk icipici kis ágyát!!! Olyan rövid volt, hogy elhűlve bámultuk, hogyan tudott ott jóízűen aludni minden törökök atyja. Hozzátartozik, hogy a szobájával szemben, egy másik hálószobában volt a legmagasabb szultán ágya, ami 2,5 méter hosszú volt. Lehet, hogy néha titokban átsurrant.
Aznap este volt egy kis incidensem a török rendőrséggel is. Történt, hogy este a sötétben egyedül mentem az utcán, ami itt nem szokás. Rendben, elismerem, késő volt. Én térdig érő szoknyában, piros kabátban, szintén nem itt megszokott kinézettel. Félreálltak, ki vagyok, mi vagyok, van-e útlevelem. Persze, hogy otthon volt, és persze, hogy nem beszéltek angolul, úgyhogy kézzel-lábbal próbáltuk megértettni egymást. Míg valaki mást leellenőriztek, én összeszedtem minden török tudásomat, és elmagyaráztam nekik, hogy ki vagyok, és merre tartok, honnan jöttem. Erre, hogy menjek haza az útlevelemért. Én már a hegy lábánál voltam, és furán megkérdeztem tőlük, hogy ugye nem azt mondja, hogy most ebben a sötétben másszam meg a hegyet, meg vissza, ahol voltak. Mondtam, ha elvisznek, nagyon szívesen, minden további nélkül.(Ekkorra már volt velük egy civilruhás angolul beszélő is) Egy hosszabb huza-vona után végre utamra engedtek. Míg álltam és vártam, hogy az előttem lévő delikvenst lecsekkolják, ámuldozam, hogy az itteni rendőrautóknak milyen felszereltsége van. A csávó forgalmiját és jogsiját egy érintőképernyős kis számítógépen ellenőrizték le ott a kocsiban, tehát a központi adatbázishoz egyenes hozzáféréssel. Nem semmi. Szerintem otthon még nem tartunk ezen a szinten, bár ha őszinte akarok lenni, még nem láttam otthon rendőrkocsit belülről.
Monday, April 2, 2007
24 hour hot water
2 napja nincs melegvíz esténként a fürdőben. A reggelt nem tudom, mivel este szoktam zuhanyozni. Ez rettenet! Egy hosszú nap után csak arra vágynék, hogy a forróvíz alatt állva meditáljak egy kicsit lefekvés előtt, erre mit kapok? Frissítő zuhanyt! Merthogy ezt a hőmérsékletet mégcsak melegnek sem lehet nevezni, sőt a langyos jelentéstartalmát is csak alulról közelíti. Kezdem megérteni, hogy a helyi lakáshirdetésekben miért szerepel kivétel nélkül a 24 hour hot water kategória. Ha ez így megy tovább, elköltözöm. Na jó, nem, inkább kipróbálom reggel, hátha.
Sunday, April 1, 2007
Focimeccs és helyi szurkolók
Első élményeim egyike volt a focimeccs után csapatokban érkező szurkolók látványa. A kikötőben várakoztunk, és a kompok csak jöttek, meg jöttek telis tele mezbe öltözött szurkolókkal. Amikor egyszerre keét komp érkezett be, az egyik hajón elkezdték az éneket, majd a másikon folytatták, válaszoltak rá. Szárazföldön kicsit visszavettek a hangerőből, mert kisebb alegységekre szakadtak. A kisebb alegységek aztán mást és mást kántáltak, még mindig nagy vehemenciával, a meccstől és az eredménytől fűtötten.
A múlt héten két európa bajnokság selejtező meccset is játszottak a törökök. Egyik szombaton a görögök, a másik szerdán a norvégok ellen volt.
A görögök elleni meccs ugye presztízsértékű. A meccs Athénban volt, de mérget veszek rá, hogy az ország férfilakosságának 90 százaléka a képernyő előtt ült. Én is, pár ismerőssel. A második török gól után ki kellett mennem összeszedni egy újabb vendéget, de hallottam a 3. gólt! Az amúgy rendkívül csendes környék egyszerre hördült fel, majd csatakiáltásokra hasonló kántálás vette kezdetét. A végeredmény 1-4 lett, nagy öröm! De még mekkora! A környékemen tradicionális módon fejezték ki örömüket: lövöldöztek az égbe. Nem petárdát, és nem is tüzijátékot. Rendes fegyverrel rendes lövedéket. Azért ez még kelet.
Aztán szerdán a norvégok ellen Frankfurtban játszott a válogatott, mivel ugye 3 meccses eltiltás itthon játszandó meccsektől, es no néző. Ezt a meccset egy helyi ismerősnél néztük helyi srácokkal. Már korábban is hasonló állásponton voltam, mikor a lakótársammal néztem meccset, hogy ők nem nézik, ők érzik és élik a meccset. Most is ez történt. Egy rossz passz, és a szegény játékos 5 perces szidalommonológot és hozzá különféle kézjeleket kapott nézőtársaimtól, persze hogy indulataikat hangsúlyozzák, álló helyzetből, a TVhez közelebb lépve. Egy kihagyott helyzet, és az egész válogatott megkapta a magáét az edzővel együtt. Egy gól, és féltem, hogy az emelet leszakad a csávók ugrálása miatt. A végeredmény pontmentés: 2-2.
A múlt héten két európa bajnokság selejtező meccset is játszottak a törökök. Egyik szombaton a görögök, a másik szerdán a norvégok ellen volt.
A görögök elleni meccs ugye presztízsértékű. A meccs Athénban volt, de mérget veszek rá, hogy az ország férfilakosságának 90 százaléka a képernyő előtt ült. Én is, pár ismerőssel. A második török gól után ki kellett mennem összeszedni egy újabb vendéget, de hallottam a 3. gólt! Az amúgy rendkívül csendes környék egyszerre hördült fel, majd csatakiáltásokra hasonló kántálás vette kezdetét. A végeredmény 1-4 lett, nagy öröm! De még mekkora! A környékemen tradicionális módon fejezték ki örömüket: lövöldöztek az égbe. Nem petárdát, és nem is tüzijátékot. Rendes fegyverrel rendes lövedéket. Azért ez még kelet.
Aztán szerdán a norvégok ellen Frankfurtban játszott a válogatott, mivel ugye 3 meccses eltiltás itthon játszandó meccsektől, es no néző. Ezt a meccset egy helyi ismerősnél néztük helyi srácokkal. Már korábban is hasonló állásponton voltam, mikor a lakótársammal néztem meccset, hogy ők nem nézik, ők érzik és élik a meccset. Most is ez történt. Egy rossz passz, és a szegény játékos 5 perces szidalommonológot és hozzá különféle kézjeleket kapott nézőtársaimtól, persze hogy indulataikat hangsúlyozzák, álló helyzetből, a TVhez közelebb lépve. Egy kihagyott helyzet, és az egész válogatott megkapta a magáét az edzővel együtt. Egy gól, és féltem, hogy az emelet leszakad a csávók ugrálása miatt. A végeredmény pontmentés: 2-2.
Subscribe to:
Posts (Atom)
