jön a vihar

Nem tudom, hogy mikor fogok legközelebb netközelbe kerülni, úgyhogy írok. Ma 4 óra helyett 7-et dolgoztam, és a végén már a tököm televolt az egésszel. Nem a munka fájt, csak az, hogy a főnök 5 percenként talált ki olyan dolgokat, amit az elején ha kitalál, akkor 7 óra helyett 1-et vett volna igénybe az egész rendszer átdolgozása. Én meg vagyok róla győződve, hogy csak azért csinálja ezt, hogy megmutassa, ő a főnök. De akkor meg miért bízza rám? Vagy miért nem bírja 5 percre összeszedni magát és a koncentrációját, hogy aztán ne nyaggassam én sem 5 percenként az elkészült változásokkal? És persze egy csomó hülyeséget is mondott, aminek a feléről sikerült lebeszélnem, de a másik feléről nem. Úgyhogy most undorító lett az a felület a site-on szerintem, vagy ha nem is undorító, de elég eklektikus. De ez már csak így lesz mindig, hacsak nem alapítok céget, amire sok esély nincs, mivel kockázatkerülő vagyok, nem beszélve arról, hogy csóró is, ergo egész életemben szopni fogok ilyen hülyeségekkel.

Mindegy, ma tanultam már, úgyhogy a lelkem kissé megnyugodott, és este Kiscsillag koncert, úgyhogy minden jó, ha a vége jó. Ja, hajjaj, jön a vihar, úgyhogy ezt most jól elkiabáltam!

Melózom újból, és szarakodik a wifi. Még mindig tegnap óta. Lehet, hogy visszatérésem volt ennyire rossz hatással rá. Pedig meglehetősen kemény munkanapom alatt már majdnem leszántott a shrek 3, de persze ez az akadozás kikészíti a programot, és most ay istennek sem hajlandó újra elindulni. Pedig volt már, hogy 200 kbs fölött leledzett a mutató. Ilyen sem volt még velem, mert otthon egyrészt nem kalózkodom, pláne, hogy most net sincs, másrészt olyan lassú szokott lenni, hogy meghalás és hónapok, míg valami lejön. Még valahogy eltöltök itt egy órát, aztán irány Horány köccsel. Megnézzük az új kompkikötőt. Bár tanulnom kellene már igen nagy erőkkel annak érdekében, hogy a jövő héten végre okleveles nemzetközi kapcsolatok szakértő váljék belőlem, de csak nem bírom rávenni magam. Illetve nem is az akarás részével van a baj, hanem a prioritássorrenddel, ami visszatérő problémámnak bizonyul. Holnap meg jönnek az amcsik, akiket gardírozni kell majd, úgyhogy a holnap is egy tanulási csőd lesz. Eddig is mindig megoldottam, ezután is menni fog, én tudom, vagy legalábbis hiszem. De a lakás még mindig fut, és kezd megint távolodni a takaríthatósági állapottól. Üsse kavics, legalább jól érzem magam és olyan emberek között vagyok, akik szeretnek. Nemsokára úgyis megint a nagy magány jön nagyon messze, sokáig.

És az idei nyertes

Köccsel szombaton hazafelé a buszon rátaláltunk idei nyarunk slágerére. Nem olyan sláger ez, mint annak idején a kokodzsámbó volt, hanem egy olyan szám, ami mindkettőnknek valami furcsa oknál fogva most pont sokat mond, és az elmúlt hetekben egymástól teljesen függetlenül szarrá hallgattuk. Tavaly is volt már egy ilyenünk, akkor Sena First one-jára voltunk teljesen rákattanva. Idén az Oi va voi Yesterday's mistake-je lett a befutó. Valami fura módon a velőmig hatol ez a szám. Míg tavaly tudtam, hogy lelki állapotunk egyenes kivetítődése és erőkeresése rejlik Sena számában (és albumában is), idén nem tudom megmagyarázni a hatás igazi okát, azon kívül, hogy egy eszméletlen jó szám. Egyébként mindenkinek melegen ajánlom, egész albumostól= Laughter through tears, melyen többek között a Csitári hegyek alatt egyik feldolgozása is megtalálható.

Tegnap sikerült

Észre sem vettem, és sikerült megünnepelnem a tegnapi vizsgámat. Ez történik, ha az ember hónapokon keresztül sovány török sördiétán él és elszokik a felesektől. Nem is éreztem, hogy becsíptem. Bár mostanában egyáltalán nem szoktam megérezni az ilyen dolgokat, csak elfáradok, és a végén, ha túllőttem a célon, az úgy derül ki, hogy hamar elalszom. tegnap azért nem aludtam el a buszon hál' istennek, most kibírtam hazáig. De öregszem, az már biztos. Ma alig bírtam kikecmeregni az ágyból. De azért sikerült lépéseket tennem a lakásomban uralkodó káosz felszámolása érdekében. Lassan eljutok a takaríthatósági állapotba is, ami már nagyon ráférne mind a 40 négyzetméterre, mert ugye az elmúlt hónapokban csak az enyészeté volt. Jaaaj, de ablakot is kellene pucolni, mert az meg már 2 éve nem volt(erre azért nem vagyok büszke). De olyan sok, és tériszonyom is van. Ez magyarázza, hogy nem nagyon aktívkodtam tavaly ezügyben, mert ugye amíg M is ott lakott, addig besegített, mert neki nem volt tériszonya.

Egyen túl

Végeztem! Legalábbis a könnyebbik felével!

Miután tegnapelőtt 7-kor még Zizzel találkoztam, kicsit elkezdtem aggódni azon, hogy mi lesz velem a mai vizsgán. Akárhogy is nézzük, komplexvizsgáról van szó, ami bár anyagban nem túl nagy, nem sokban különbözik egy átlagos vizsgától, mégis valami finitizmus járt át, hogy ez most kicsit olyan, mint az érettségi, számot kell adnom eddig mellékszakirányon megszerzett tudásomról, vége lesz és jól kell teljesíteni.

Nade mennyi esély van jól teljesíteni úgy, hogy mire ez az érzés átjárt, 36 órám volt a vizsgáig? 5 tételről csak annyit tudtam, hogy melyik könyvben keressem, a többi meg jegyzetben ki volt készítve. Nem is aggódtam különösebben ezen, tudtam, hogy ez nem a nagyobbik falat. De bakker, van beugró! Fogalom és személy: 1-1. Olyan nevek is szerepeltek a listán, akikről én eddig még nem igazán hallottam! Hozzátartozik, hogy tegnap persze be kellett futnom az egyetemre, hogy az indexemet még aláirassam (nagy hiba volt ehhez a fószerhez jönni szakszemináriumra!!!).

Mondanom sem kell, hogy a tételek kidolgozása után éppenhogy maradt időm a fogalmakat meg a személyeket átnézni, de csak olvasás szintjén. A tételeknek végül ma reggel sikerült nekiállnom. Naná, hogy elaludtam, és a betervezett 5 óra helyett 4 órám maradt...De mint utólag kiderült, nem is kellett több.

A vicc, hogy előttem vizsgázott egy másik csaj, szintén mellékszakirányon, aki mondta, hogy ő már a hétvégén elkezdett erre tanulni, de minden kavarog a fejében. Akkor mit szóljak én? De ő szegény tényleg nem nagyon vágta a dolgokat.

Tantóbá a végén azt mondta, hogy 7-est kaptam. :)

Most megnyugodtam, 27-ig nincs újabb kényszer egy-két bürokratikus intézkedést leszámítva, ami után futkosni kell. Ma találka csajszikkal, végre közösen, és bakker most jutott eszembe, hogy az ajándékukat otthon felejtettem! Mondjuk, nem biztos, hogy örültek volna nekem egy üveg rakival valami bárban ma este. Mindenesetre ma alkoholizálni fogok, mert megérdemlem!

Újra itthon

Nagy nehézségek és egy 14 órás londoni késés után megérkeztem. a wizzairrel soha, de soha többet. Mondjuk, rendesek voltak, mert a végén nagy könyörgések közepette felengedtek a 15 kg-os kézipoggyászommal és a 24 kg-os bőröndömmel, de Iszanbulban az easyjet mégcsak nem is problémázott rajta. A legviccesebb, hogy a 14 órára 8 fontnyi vócsert kaptunk enni-inni. Az pedig nagyon nem sok angol árakhoz mérten, de ügyesen és takarékosan megoldottam, hogy azért ne maradjak éhen.

Most gőzerővel tanulás, mert ugye holnapután komplex, igaz, csak mellékszakirányból, ami annyira nem tragikus és nehéz, de azért olvasni kell. Még ma ki akarom dolgozni a hiányzó tételeket, úgyohgy hosszú éjszakám lesz.

Javulóban

Miután a gépem lerobbant, én is mentem utána. Múlt csütörtököt és pénteket lényegében az ágyban töltöttem vergődve, lázasan és értetlenkedve, hogy mi is történik velem. Több probléma merült fel, és fogalmam sem volt, hogy van-e közük egymáshoz, vagy különálló problémák tömkelege árasztott el. Először is, nehezen kaptam levegőt és szárazan köhögtem/köhögök. Aztán jobb oldalt deréktájon hátul van ez az erős fájdalom, hogy nem tudtam felállni tőle, na meg mozogni sem nagyon. Nem tudtam, hogy ez egy izom probléma-e, elültem-e a derekamat, vagy esetleg a vesém. Szedtem féjdalomcsillapítót, gondolván átvészelem vele azt a pár napot, amíg teljesen el nem múlnak maguktól a tüneteim. De nem tették, úgyhogy ma befizettem egy körre az itteni orvoshoz. (Itt is van vizitdíj, igaz mindössze 80 kurus=110Ft). A legrosszabb az volt, hogy elment az étvágyam, nem bírtam/bírok enni. És ez jelzi, hogy nem vagyok egészséges, mert azért ismeritek az étvágyamat és a kajával való kapcsolatomat(na, ez viccesre sikeredett)!

Előadtam doktorbának a tüneteimet, aki a légzési problémák tekintetében megerősítette a gyanúmat, hogy kiújult az allergiám. Mert ugye tavaly januárban leálltam a bogyókkal, de azért május-júniusban beszedtem két dobozt. Gondoltam, azóta annyira nem volt problémám az allergiámmal, hogy idén tudomást sem kell vennem róla. Ja, csak azon a bizonyos koncerten jó 10 órát voltam a szabadban, a száraz fűben, azóta meg itthon a poros lakásban, a virágzó fákról és egyéb gyomokról nem is beszélve. Úgyhogy ma estétől a jó öreg Zyrtec lesz az estimesém.

A másik problémát meg ugye ki kellett deríteni, hogy honnan ered. Elküldött vizelet vizsgálatra. Én meg néztem, hogy bakker, hát ennek sem lesz semmi eredménye, mert míg elmegyek itt egy kórházba, míg megkapom az eredményeimet, addigra rég otthon leszek. De nem! Ugyanis a suli rendelőjében van labor. Lementem, pisiltem, majd 10 perc múlva az eredménnyel caplattam vissza. Értitek? 10 perc volt az egész! Otthon leghamarabb 1 nap alatt csinálják meg, itt meg 10 perc! Nyilván, nem annyira túlterhelt a suli laborja, mint otthon egy kórházé, de akkor is! Ezek déli népek, ezt nem néztem volna ki belőlük! Nem is értem, miért nem mentem el korábban! Ha tudtam volna! De most már legalább tudom, meg azt is, hogy mi a bajom, és kaptam gyógyszert, úgyhogy innentől kezdve pikk-pakk meg fogok gyógyulni.