Ááááá, szenvedek. Tegnap egyfajta egyetemi napon voltunk barátaimmal. Az egyetem a világ végén, egy gyárövezet közepén volt. A bejáratnál egy hatalmas torony nagytestvér jelenlétét idézte, melyet a kampusz körüli szögesdrót csak megerősített.(na jó, nem szögesdrót, de nem állt távol tőle) Alkoholt tilos volt bevinni, amit ügyesen kicseleztünk egy kis kólásflakonba töltött unicummal, hogy azért a hosszú estén valami melegítő is legyen. A kampusz egyébként egész nagy és modern. A kertben sok-sok kajálda, színpad és egyéb ektiviti várta a nem olcsó belépő árát leperkáló diákokat. Cserébe a paintballon, a kaján és a sörön kívül minden ingyen volt viszont.
Ki is használtam a lehetőségeimet, úgyhogy azon nyomban az ugrálótranbulin felé vettem az irányt. Ilyen két oldalon rögzített, gumibugyis ugrálócucc volt. Azt hittem, hogy lábból többet vesz ki az ugrálás, de a cipőkötés közben éreztem csak, hogy karra jobban gyúrt a cucc. A kötélen meg kell tartania magát az embernek, és ha a levegőben bukfenceket is csinál(naná, hogy muszáj volt, az volt a legnagyobb móka!), akkor is a kezével irányít, illetve lendíti át magát. A következő játékszer a mechanikus bika volt. Jaaaaj! Az nem volt vicces, viszont ott is baromira kellett azért kapaszkodni! Aztán egy kis röplabda, söremelgetés, gumi(az a fajta, amit még általános első-másodikban játszottunk folyton), majd a főattrakciók, a koncertek.
Elsőként egy Brainstorm nevű litván banda játszott, olyan britpopféleséget. Meg akartam nézni közelebbről is a furaöltözetű és mozgákultúrájú énekesfiút, úgyhogy bevittem a srácokat a második sorig. Fura volt, hogy a tömeg egyáltalán nem mozgott, még az első sorban sem. Amikor eleredt az eső, simán tudtam állni fejemen egy könyvvel, hogy csak akkor esett le, ha én nem egyensúlyoztam elég ügyesen. Kíváncsiságképpen elkezdtünk ugrálni, hogy vajon mit szól hozzá a török egyetemista közönség. Hááát, nem voltak valami boldogak tőlünk. Olyan szemekkel meredtek ránk, hogy ezeket a barbárokat, akik az első sorokban egy koncerten ugrálni mernek honnan szalasztották vajon? Hogy mernek hozzámérni, netántán meglökni? Két szám és tucatnyi villogó szempárok után feladtuk, hogy majd újult erővel térjünk vissza az este sztárvendége, a Gogol Bordello koncertjére. Barátaim nem túl nagy termetű fiúk, ezt elárulom. De be szerettek volna menni a tömegbe, így elővéve tömegvágó képességeimet, törtem nekik az utat. Na, ekkorra már megmozdult a tömeg, de azért koránsem volt olyan tömött és brutál egészen az első sorig, mint amihez szokva vagyunk. Én az első sorig jutottam, ahol a délutáni edzés szerencsésnek bizonyult, ugyanis kellett az előedzés ahhoz, hogy ellen tudjak állni a kétoldalról jövő vesefúrásnak, és közben a korlátba kapaszkodva meg tudjam tartani a nem könnyen kiharcolt pozíciómat. KEMÉNY HARC VOLT! Be kell vallanom, mindössze 4 szám erejéig bírtam. Lehet, hogy pont azért, mert a délutáni edzés annyit kivett belőlem, hogy csak ennyire futotta, de a végkimerülés szélén hagytam el a kűzdőteret. Most meg szenvedek, mert MINDENEM fáj. A karomat tetanusz után magasabbra bírtam emelni, mint most, és akkor legalább 10 lépésnél többet is meg bírtam tenni.
Ki is használtam a lehetőségeimet, úgyhogy azon nyomban az ugrálótranbulin felé vettem az irányt. Ilyen két oldalon rögzített, gumibugyis ugrálócucc volt. Azt hittem, hogy lábból többet vesz ki az ugrálás, de a cipőkötés közben éreztem csak, hogy karra jobban gyúrt a cucc. A kötélen meg kell tartania magát az embernek, és ha a levegőben bukfenceket is csinál(naná, hogy muszáj volt, az volt a legnagyobb móka!), akkor is a kezével irányít, illetve lendíti át magát. A következő játékszer a mechanikus bika volt. Jaaaaj! Az nem volt vicces, viszont ott is baromira kellett azért kapaszkodni! Aztán egy kis röplabda, söremelgetés, gumi(az a fajta, amit még általános első-másodikban játszottunk folyton), majd a főattrakciók, a koncertek.
Elsőként egy Brainstorm nevű litván banda játszott, olyan britpopféleséget. Meg akartam nézni közelebbről is a furaöltözetű és mozgákultúrájú énekesfiút, úgyhogy bevittem a srácokat a második sorig. Fura volt, hogy a tömeg egyáltalán nem mozgott, még az első sorban sem. Amikor eleredt az eső, simán tudtam állni fejemen egy könyvvel, hogy csak akkor esett le, ha én nem egyensúlyoztam elég ügyesen. Kíváncsiságképpen elkezdtünk ugrálni, hogy vajon mit szól hozzá a török egyetemista közönség. Hááát, nem voltak valami boldogak tőlünk. Olyan szemekkel meredtek ránk, hogy ezeket a barbárokat, akik az első sorokban egy koncerten ugrálni mernek honnan szalasztották vajon? Hogy mernek hozzámérni, netántán meglökni? Két szám és tucatnyi villogó szempárok után feladtuk, hogy majd újult erővel térjünk vissza az este sztárvendége, a Gogol Bordello koncertjére. Barátaim nem túl nagy termetű fiúk, ezt elárulom. De be szerettek volna menni a tömegbe, így elővéve tömegvágó képességeimet, törtem nekik az utat. Na, ekkorra már megmozdult a tömeg, de azért koránsem volt olyan tömött és brutál egészen az első sorig, mint amihez szokva vagyunk. Én az első sorig jutottam, ahol a délutáni edzés szerencsésnek bizonyult, ugyanis kellett az előedzés ahhoz, hogy ellen tudjak állni a kétoldalról jövő vesefúrásnak, és közben a korlátba kapaszkodva meg tudjam tartani a nem könnyen kiharcolt pozíciómat. KEMÉNY HARC VOLT! Be kell vallanom, mindössze 4 szám erejéig bírtam. Lehet, hogy pont azért, mert a délutáni edzés annyit kivett belőlem, hogy csak ennyire futotta, de a végkimerülés szélén hagytam el a kűzdőteret. Most meg szenvedek, mert MINDENEM fáj. A karomat tetanusz után magasabbra bírtam emelni, mint most, és akkor legalább 10 lépésnél többet is meg bírtam tenni.
No comments:
Post a Comment