Az előző nap megtette hatását. Reggel már éreztem, hogy nem minden van a helyén, de mivel enni kell, hát kértem és kaptam kajcsit. Csirkeburger, a tetején koktélcseresznye, melyet egy fogpiszkálóval rögzítettek. Ezt nyilván nem ettem meg, a burgert viszont igen. De nem kellett volna, mert ahogy azt már a csajokon is írtam, órák kérdése volt, hogy az elmúlt hét összes szárazanyaga távozzon a szervezetemből. Aztán estére jött a likvidanyag is. Egész délután fetrengtem, és már-már féltem a kiszáradástól.
Aztán tegnap már jobban lettem, ittam sok teát meg gyümölcslevet, meg ettem gyümölcsöt. Estére már éhes is lettem, de mivel mire ez az érzés felerősödött, már minden zárva volt. Nemcsak éhes lettem, de odáig merészkedtem, hogy a tegnap esti megbeszélés alkalmával már vadul kevertem is a piákat, míg a többiek kitartottak a brandy+víz kombináció mellett. Az én italsorom: ananászdzsúz - víz - paradicsomlé.
Most is éhes vagyok. Már megint vagy 50 perce várjuk a kaját, de nem jön. Persze körri még ma sem jöhet szóba, annyira még nem vagyok jól. Sőt, a tandoori fűszeres kérgétől is kavarog a gyomrom, úgyhogy marad a szenya, mert persze a pizzát nem tudják házhoz szállítani valamilyen oknál fogva. Bármi mást, de pizza az nem megy.
A dohányzóban pedig még mindig megbámulnak bennünket a szomszédos kórház hátső lépcsőházában közlekedők. A dohányzó az iroda konyhájának erkélye. Ha éppen nem integetnek át, akkor mosolyognak, vagy megállnak adott emeleten, és míg ott vagyunk, ők is ott maradnak, és néznek. Űrlány szindróma. Ha őszinte akarok lenni, én is megbámulom a fehér embereket fehér létemre, de a tekintet mögött más rejtőzik. Fehér ember ezen a tájon mi a frászt csinál? - kérdem én. Persze, ismét költői a kérdés. Ellenben ismerek olyat, aki áttelepült ide, mert ide nősült. Halleluja!
Aztán tegnap már jobban lettem, ittam sok teát meg gyümölcslevet, meg ettem gyümölcsöt. Estére már éhes is lettem, de mivel mire ez az érzés felerősödött, már minden zárva volt. Nemcsak éhes lettem, de odáig merészkedtem, hogy a tegnap esti megbeszélés alkalmával már vadul kevertem is a piákat, míg a többiek kitartottak a brandy+víz kombináció mellett. Az én italsorom: ananászdzsúz - víz - paradicsomlé.
Most is éhes vagyok. Már megint vagy 50 perce várjuk a kaját, de nem jön. Persze körri még ma sem jöhet szóba, annyira még nem vagyok jól. Sőt, a tandoori fűszeres kérgétől is kavarog a gyomrom, úgyhogy marad a szenya, mert persze a pizzát nem tudják házhoz szállítani valamilyen oknál fogva. Bármi mást, de pizza az nem megy.
A dohányzóban pedig még mindig megbámulnak bennünket a szomszédos kórház hátső lépcsőházában közlekedők. A dohányzó az iroda konyhájának erkélye. Ha éppen nem integetnek át, akkor mosolyognak, vagy megállnak adott emeleten, és míg ott vagyunk, ők is ott maradnak, és néznek. Űrlány szindróma. Ha őszinte akarok lenni, én is megbámulom a fehér embereket fehér létemre, de a tekintet mögött más rejtőzik. Fehér ember ezen a tájon mi a frászt csinál? - kérdem én. Persze, ismét költői a kérdés. Ellenben ismerek olyat, aki áttelepült ide, mert ide nősült. Halleluja!
No comments:
Post a Comment